Címkék:
sólet
Szeretem a zsidó ételeket, de inkább csak készíteni, nekem túlontúl nehezek, utána napokig elefántokkal álmodom. Az a mennyei füstös-sós illat, ami sóletkészítéskor órákig belengi a lakást, már jóllakat :)
Viszont Gyuri imádja, képes napokig ezt enni, akárcsak Bud Spencer a hagymásbabot. Ezért elég gyakran is készítem, sőt, muszáj volt vegyek egy spéci, fedeles és "öntött" fémedényt (3990 volt az Aldiban), amelyben már igazi mesterműveket gyártottam.
Bár rettentő hosszú a sütési idő, kb 10 perc alatt össze lehet állítani, ami némileg kárpótol :)
Tehát, sÓlet Máli néni receptje alapján :)
kell hozzá:
40 dkg tarkabab
15 dkg gersli (árpagyöngy) - ez minden jobb abc-ben kapható
1 egész libamell (ehelyett néha füstölt combot vagy tarját veszek, mivel errefelé az egyetlen rendes hentes csak marhát és sertést vág)
2 evőkanál libazsír a tepsi kikenéséhez
1 nagy fej hagyma apróra vágva
4-5 gerezd fokhagyma (nagy) apróra vágva
1 evőkanál fűszerpaprika
1 nagy sárgarépa
1 nagy gyökér hasábokra vágva
(fakultatív hozzávalók: füstölt marhanyelv, 4 tojás)
A babot a főzés előtti este kell beáztatni (ezel jelentősen lehet rövidíteni a sütési időt is). A gerslit is meg kell mosni. A vaslábost vagy tepsit kizsírozzuk, bele a bab felét, rá a gersli felét, rá a vastag darabokra vágott húst (ha túl vékonyra vágom, félő, hogy szétesik, ha megpuhult). Ha libamellet használok, a bőrét bemetszem, hogy a zsír kisülhessen.
Végül rápakolom a bab és a gersli másik felét.
A tetejére szórom a hagymát és a fokhagymát, rá a kanál fűszerpaprikát. Hogy só kell-e, az félúton kiderül, de jobb az óvatosság, hiszen a füstölt hústól már elvileg sós lesz az étel (de találkoztam már olyan füstössel is, amely illatos volt bár, de sótlan, mint a Szahara).
Már csak annyi a dolgunk, hogy felöntsük vízzel, hogy épp ellepje, majd fektessük rá a hasábokra vágott répát és gyökeret.
Itt következik a bugyolálás, mert még ha fedővel jól is zárható az edényünk, célszerű alufóliával rásegíteni a tökéletes és szoros záródást, hogy a jó meleg bent maradjon. Szintén alufóliával kell letakarni, ha nincs fedőnk. Csináltam már olyat is jobb híján, hogy egy másik tepsivel fedtem be a jénai tálat, mert annak Isti már eltörte a fedőjét.
A jól bebugyolált edényben a sóletet forrásig nagy lángon sütöm, ez nálam kb 40-50 perc. Ha felforrt, egészen a minimumra veszem vissza a hőfokot, és sütögetem tovább.
A 2. óra végén (mindig használok valami időzítőt/vekkert, mert hajlamos vagyok teljesen elfeledkezni a sütésről) megnézem, kell-e még rá víz, ha nagyon elfőtt. Inkább mindig picit több víz legyen, mint hogy odakozmáljon, később úgyis összesűrűsödik.
Újabb egy óra elteltével (ez már a 3. óra) kiveszem az edényt, leszedem a húst, a sóleltet alaposan átkavarom, ha kell, vizet is öntök rá, és a tetejére rakom vissza a húst.
Kb 1-1,5 óra múlva leveszem a fedőt és az alufóliát, hagyom, hadd süljön még legalább fél-egy órát, és piruljon a hús a tetején.
Sütőtől és az alapanyagoktól függően 5-6 óra a sütési idő, de azért meglepően kevés vele a munka és mindenképpen megéri :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése